Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Marion Cotillard – De rouille et d'os (2012)

| Címkék: francia szex meztelen mellek marion cotillard | 2012.11.26. 21:43

Az Akadémia által kitüntetett francia mellek is feltűnnek, hiszen Marion 2008-ban Oscart és sok más értékes díjat is bezsebelt a Piaf címszerepében nyújtott alakításáért. Életrajzáról nem szeretnék sokat írni, mert a közeljövőben még mesélünk az 1975-ös születésű hölgyről, aki egy színésznő és egy rendező gyermeke. Ennek fényében nem meglepő a pályaválasztása, ahogy az sem, testvérei ugyancsak a francia művészeti élet tevékeny tagjai.

cotillard_marion.jpg
A Taxiban ismerte meg őt a világ, de számos remek alakítást nyújtott egyéb alkotásokban, és így az sem volt furcsa, hogy olyan rendező, mint Jean-Pierre Jeunet is szerepet adott neki a Hosszú jegyesség című moziban. Ezután jött a már említett sanzonsztár megformálása, valamint olyan nagyszabású produkciók, mint a Kilenc vagy a kedvenc rendezőm által jegyzett Eredet, és a Batman-trilógia befejező epizódja.


Ezalatt a francia hölgy, kolléganőihez hasonlóan sokszor ledobta a ruháit, sőt, azt is elmondhatjuk, ebből a szempontból hozta a fiatal gall színésznők magas átlagát. Teste tehát egyáltalán nem leplekkel óvott rejtély a filmművészet rajongói előtt, és legújabb filmjében, amelyet Jacques Audiard (Halálos szívdobbanás, A próféta) jegyez, ugyancsak nem maradunk meztelenség nélkül. A történet alapját Craig Davidson műve adja, s nem éppen egyszerű alapokról van szó, tehát dráma lesz bőven. Emellett, amint jeleztem, meztelenkedés is akad, és ennek egyik legizgalmasabb darabját mutatjuk meg nektek, melyben Matthias Schoenaertsot is láthatjátok a kicsit elcsépeltnek tűnő sötétségben megvillanni.

Nadine Velazquez – Kényszerleszállás (2012)

| Címkék: amerikai meztelen öltözködés mellek nadine velazquez | 2012.11.19. 21:42

Egy igazi újdonság következik, amely a mai videó minőségén is meglátszik. Egy olyan filmből származik ugyanis a részlet, amely novembertől fut csak az amerikai mozikban. A Flight című film főhőse Denzel Washington, akit a részletben is láthattok. Sok férfi szívesen cserélt volna vele legalább ebben a jelenetben, hiszen előtte nem más meztelenkedik, mint A nevem Earl remekbe szabott sorozat szexi vendégmunkása, Catalina.

velazquez_nadine_in_maxim.jpg
Azt már akkor is tudtuk, hogy testileg nincs mit takargatnia, de az igazi gyönyörködésig egészen 2012-ig kellett várnunk. A hölgyről ugyanis eddig nem voltak hasonló, sokat eláruló felvételek, így aztán a tengerentúli kollégák is kíváncsian várták a novemberi premiert.

Annak ellenére, hogy neve nem ezt sejteti, egy chicagói, holnap a 34-ik születésnapját ünneplő színésznőről van szó, akinek Puerto Ricóból származnak az elődei. Először egy McDonald's reklámban tűnt fel a televízióban, de a nagy sikert a már említett sorozat hozta meg számára az elmúlt évtized második felében. Ezen kívül többször is próbálkozott az áttöréssel, de nem jött össze neki, és talán még a War c. filmből (Jet Li és Jason Statham voltak a főszereplői) emlékezhetünk rá.

Mindez persze nem is érdekes, hiszen az idén 17 év házasság után fejét válásra adó Nadine-nak lehet, éppen ez a kis meztelenkedés hozza meg az újabb sikert. Annak pedig örülnénk, hiszen az ilyen idomokat szívesen néznénk gyakrabban.

Kristen Stewart – Úton (2012)

| Címkék: amerikai szex vetkőzés kézimunka mellek kristen stewart | 2012.11.12. 21:22

A héten az Alkonyat-fanok örülhetnek, hiszen jön a széria folytatása, és figyelemmel követhetik Bella Swant is a vásznon. Tudjuk, inkább a lányok a nagy rajongók, és Robert Pattinson a legmenőbb szereplő, de ő már szerepelt blogunkban. Igaz, akkor nem ő volt a főszereplő. Most viszont Kristen Stewart mellei következnek, hogy kicsit jobb kedvet hozzunk a hét elejére, és azok is várják a hétvégét, akik talán nem is akarták megnézni a vámpírtörténet záró hajnalhasadását.

stewart.jpg
Azt már évek óta tudjuk, hogy a még mindig csak 22 éves, Los Angelesből származó hölgy talán nem a legszexibb fiatal tehetség, de alternatív csajként eladható, és el is adták nekünk szépen. Az USA-ban pedig az ilyen csajok már évtizedek óta hódítanak. Szóval nem lepődnék meg azon, ha Stewart kisasszony a Kerouac regényét feldolgozó filmben mutatott meztelenkedését követően még merészebb dolgokkal rukkolna elő. Bella szerepéből ugyanis ki kell majd törni, s talán ebben az is segít, ha a bulvár elhiteti róla, hogy kicsit eltévedt a filmbizniszes férfiak ágyai között.

Aki pedig most először látja ezt a jelenetsort, annak jöjjön egy kis infó. Walter Salles rendezte az újabb feldolgozást, amely továbbra sem képes átadni a regény érzésvilágát, de legalább felvonultat egy csomó hírességet, közöttük sok szép hölgyet is, mint Kirsten Dunst, Amy Adams vagy éppen Alice Braga, hogy csak olyanokat említsek, akik már szerepeltek a blogban. Tehát érdemes megnézni, hiszen a látvány nem okoz csalódást.

· 2 trackback

Berenice Marlohe – Équipe médicale d'urgence (2010)

| Címkék: francia szex meztelen hátulról mellek berenice marlohe | 2012.11.09. 14:24

Abból kifolyólag, hogy az egyik Bond-lány videója nagy érdeklődést váltott ki, következzen most a titokzatos Sévérine. Tehát egy francia hölgyről lesz szó, ami egyben azt is jelenti, többet láthatunk a hétköznapokban Berenice névre hallgató hölgyből, mint angol kolléganőjéből. Bár személy szerint kétségeim vannak, vajon a filmkockákon megvillanó mellek valóban az ő testét ékesítik.

marlohe_benedice.jpg

A külföldi szakértők viszont nem feltételeznek dublőrt a francia sorozatban. Egyébként a 33 éves hölgy édesanyja francia, édesapja kmer-kínai, és tudni lehet, eleve művészi pályára készült a tanár és orvos szülők gyermeke. Végül aztán a színészetnél kötött ki, s ahogy az már a galloknál lenni szokott, azért egy kis modellkedés is elfért mindezek mellett.

Hozzá kell tennünk, a Skyfall számára is nagy lehetőség a kitörésre, és Naomie Harrishez hasonlóan ő is igyekszik kihasználni minden bemutatót, hogy a ruhakölteményekben a producerek figyelmét is megragadja. Azt még nem tudhatjuk, mennyire sikerült ebbéli tevékenysége, annyi azonban bizonyos, két évvel ezelőtt Alexiaként mutatott ágyjelenete, ha nem is a legjobb rendezésű, a paróka ellenére elnyeri a férfiak tetszését.

süti beállítások módosítása