Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Erin Marie Hogan - Hold Your Breath (2012)

| Címkék: amerikai szex meztelen vetkőzés mellek erin marie hogan | 2013.01.29. 18:37

Az eredetinek nem nevezhető horror egyik jelenetével szórakoztatunk ma benneteket, amelyben a 27 éves színésznő mutatkozik be. Leginkább a Paranormális jelenségekből emlékezhettek rá, emellett rengeteg kisebb, elsősorban rövidfilmes szerep van a St. Loius-i lány mögött.

hogan_erin_marie.jpg
Ezek persze még korántsem hoztak túl nagy sikert, de azért igyekszik, és mindenképp nemes gesztus, hogy a kábítószeresek leszokását ösztönző videóját is megtalálhatjuk a világhálón. Emellett az ügyes kereső azt is megtudhatja róla, hogy amikor hazatér, egy kis szusit és pizzát is szeret elfogyasztani.

A filmről pedig annyit, hogy bár a zeneileg nagyon tehetséges, Natashát megformáló mai szereplőnk mellett az ugyancsak szépséges Katrina Bowden is emeli a látványélményt, őt most sem csodálhatjuk meg ruha nélkül. Kapunk néhány sablonos jelenetsort, meg a szokásos fiatalos rettegést. A hangulat állítólag jó volt a forgatáson, de Jared Cohn filmje nem hozta meg a Missouriból származó lánynak az áttörést.

Yvette Yates - I Hope They Serve Beer in Hell (2009)

| Címkék: amerikai szex meztelen mellek yvette yates | 2013.01.24. 16:56

Az előző bejegyzésben már szót ejtettünk erről a szemrevaló hispán hölgyről, most pedig nagyobb teret kapnak a mellei a filmvásznon, hiszen pár évvel ezelőtt teljes egészében bemutatásra kerültek ebben a Bob Gosse által rendezett vígjátékban.

yates_yvette02.jpg
Amit a filmről érdemes tudni, hogy Tucker Max írta a forgatókönyvet saját önéletrajzából, aki egy nagy bunkó, és ebből rengeteg pénzt is szerzett. Könyvet írt életéről, valamint blogot is vezetett, és jól szerepelt az eladási listákon.

Ennek alapján készült egy film, amelyben ő a főszereplő. A történetben hozza a formáját, és a nem éppen nőknek ajánlott film ennek ellenére nem üt nagyot. Sőt, még annál is kisebbet, de legalább a szépséges színésznő karrierjén egy kicsit lendített, ha már megmutatta, milyen szépen is mutat a teste.

Yvette Yates – El Gringo (2012)

| Címkék: amerikai szex mellek yvette yates | 2013.01.23. 21:45

Egy tehetséges, másodsorban pedig szép latin hölgyet mutatunk be nektek a mai napon, aki az elmúlt évben Eduardo Rodriguez filmjében mutatott igazán érdekes alakítást. Remek kis vágásokkal teli részletet láthattok, amelyben ugyan a legtöbb dolog láthatatlan, de a sejtetés végig megvan.

yates_yvette01.jpg
A felvételek talán érdekesebbnek mutatkoznak, mint az egész film, pedig talán többet is ki lehetett volna hozni belőle. A texasi hölgy egyébként nem egy szegény család sarja, hiszen édesapja tudományos doktor, emellett korábban az Azteca Films elnöke is volt. A színésznő sem csak a szépsége miatt lehet érdekes, hiszen pszichológiát végzett, emellett a filmes karrierjét is tudta építeni. Sőt, büszke arra, honnan jött, hiszen El Pasoban született, és hispán származását le sem tagadhatja.

Azoknak pedig, akik nem érnék be ennyivel, holnap egy kicsit többet mutatunk a testéből, hiszen erotikus jeleneteinek sora lehetőséget teremt.

Lola Créton – Viszlát, első szerelem (2011)

| Címkék: francia szex meztelen mellek full frontal lola créton | 2013.01.16. 19:56

A fiatal francia hölgy, aki bemutatkozik, csupán tizennyolc éves volt a debütálás évében, vagyis megállapíthatjuk, korán kezdte a merész jelenetek forgatását, bár ez hazájában nem is annyira meglepő. A film, amelyben mindezt teszi, a fiatalkori szerelemről szól, kiváló stílusban és képekkel, így a most látható jelenetsor valóban hozzátesz annak értékéhez, mondanivalójához.

creton_lola.jpg
A még mindig csak tizenkilenc éves lány elsőként az Imago című rövidfilmben tűnt fel, majd kisebb szerepeket kapott, de fel kellett cseperednie, hogy a rendezők számára más szempontból is érdekes legyen. Az lett, hiszen tizenhat évesen Catherine Breillat adott neki fontos szerepet a Barbe bleue-ben, két évvel később pedig jött ez a lehetőség, amit az ugyancsak fiatal, korábban színésznőként is bemutatkozó Mia Hansen-Løvenak köszönhet.

A játékát nézve, úgy vélem, hallunk még róla nagyobb produkciókban is, hiszen tehetséges színésznő van fejlődőben. Már csak az a kérdés, vajon merre viszi őt a párizsi művészeti élet az elkövetkező tíz évben, hiszen a karrier építéséhez ez lesz a legszebb és legkívánatosabb korszakja. Kíváncsian várjuk!

süti beállítások módosítása