Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Kerekes Vica - Muži v naději (2011)

| Címkék: magyar szex meztelen mellek kerekes vica | 2012.02.11. 09:58

kerekes_vica.jpgA mai szereplőnket nem kell senkinek sem bemutatni, hiszen immáron ötödször írunk róla a blogban. Ebből két bejegyzés már erről a filmről szólt, de eddig csupán a trailerekkel kellett megelégednünk. Most már végre láthatjuk legerotikusabb magyar színésznőt meztelenül.

A  mozit már beharangoztuk, s remélem sokan látták, mert tényleg remek munka. Igaz, ehhez kicsit utazni kellett, mert tudomásom szerint legközelebb Szlovákiában mutatták be. A csehek viszont ismét hozzájuk méltó komédiát produkáltak, amelyben központi szerepet kap Vica teste. A felvidéki színésznő pedig zseniális, ahogy mindig, a csábító szerepére nem véletlenül választották őt. Pedig tudjuk, vannak szép hölgyek jócskán Csehországban is.


Kerekes egy humorral fűszerezett jelenetben ismét meztelenül is megmutatkozik, azzal a Jiří Macháčekkel, akivel már korábban is volt egy merész összegabalyodása. Egyébként Éva a legnagyobb cseh bulvárlapnak a film bemutatása előtt úgy nyilatkozott, hogy még néhányszor feltehetően levetkőzik a filmekben, azután majd úgy is mindenki megunja testét, s már nem fogják hasonló jelenetekre kérni. Mi csak örülünk, ha még megmutatkozik ruhák nélkül a filmvásznon, mert nőies teste ugyan nem tetszhet mindenkinek, de mi szívesen nézzük. Azt pedig nem értem, férfimagazinok még miért nem fotózták?

Kerekes Vica - Muži v naději (2011)

| Címkék: magyar mellek kerekes vica | 2011.06.17. 20:49

A még engem is meglepett az érdeklődés, amely hatására nincs más választásom, mint közölni a Kerekes Vica keblei köré készített második trailert is a cseh komédiából, amely augusztus 25-én kerül a mozikba. Figyelni fogjuk, s hozzuk az érdekes jeleneteket, amint majd módunkban áll. Addig pedig lehet nyálcsorgatva nézni a ciciket.

Kerekes Vica - Muži v naději (2011)

| Címkék: magyar kerekes vica no nudity | 2011.04.17. 18:41

Nem gondoltam, hogy YouTube videó is lesz a  blogomban, hiszen ott nem szeretik az erotikát, de most egy trailert láthattok, amely megéri akkor is, ha nincs benne meztelenség. Főleg abban az esetben, ha egy olyan színésznő szerepel benne, mint Kerekes Vica, akiről már kétszer is  írtam. Ott persze többet mutatott magából, de így HD minőségben, felöltözve is gyönyörű, hát még mennyire erotikus.

Előfordulhat, hogy ez a bejegyzés a füleki színésznőről nem fogja megközelíteni az eddigiek nagy népszerűségét, hiszen azokat több mint negyvenezren néztétek meg, de a sok helyen nem megfelelően írott címmel szereplő filmhez biztos kedvet csinál. A népszerű cseh színészekkel - Jiří Macháček, Bolek Polívka - operáló film egyébként augusztusban érkezik majd a mozikba. Kíváncsi vagyok eljut-e majd hozzánk is! 

Kerekes Vica - Nesmrteľní: Diabol (2010)

| Címkék: magyar szex meztelen vetkőzés mellek kerekes vica | 2011.03.21. 01:46

Kerekes Vica már szerepelt blogomban, de mivel az egyik nagy kedvencemről van szó és az olvasók is kedvelik, így következzen tőle egy újabb darab. Nem is akármilyen, hiszen a rendkívül csinos, emellett tehetséggel is jócskán megáldott színésznő a Szlovák Televízió Nesmrteľní (magyarul Halhatatlanok) sorozatában szerepelt, amelyben 8 különálló részt tekinthettek meg a nézők. Ennek mindegyike egy-egy irodalmi klasszikus újrafeldolgozását jelentette, Vica pedig Tolsztoj műve alapján készült, Diabol (magyarul Ördög) címre keresztelt epizódban játszott, mégpedig remekül.

Szövege alig volt, de ő formálta meg a falubeli csábító hölgyet, aki a szexualitást képviselte ebben a részben, amellyel az őrületbe kergette a férfi főszereplőt. Aki látta a filmet, az tudja, hogy játéka szavak nélkül is erőteljes volt, most pedig minden kedves olvasó meggyőződhet róla, miért is ő az egyik legvonzóbb magyar színésznő!

süti beállítások módosítása