Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Rachel Skarsten - Transporter: The Series (2012)

| Címkék: szex kanadai meztelen vetkőzés mellek rachel skarsten | 2012.12.20. 21:46

A szállító sorozatverzióját már nagyon vártuk, hiszen a korábban nálunk is bemutatkozó gyönyörű magyar színésznő, Osvárt Andrea is jelentős szerepet kapott benne. Bízunk abban, hogy neki is sikerül betörnie az élmezőnybe a tengerentúlon, hiszen minden adottsága megvan ehhez. Most azonban nem ő meztelenkedik nekünk, hanem egy csinos, sportos múlttal rendelkező kanadai hölgy.

skarsten_rachel.jpg
Csupán egyetlen részben szerepelt, de Delia Weigertként azért igyekezett maradandó élményt nyújtani a férfinézőknek. Egyébként Rachel norvég származású, a családja nyelvét ismeri, de sokkal inkább kanadai, hiszen lány létére hokizott, emellett pedig balettozott. A cselló sem áll messze tőle, így elmondhatjuk, egy sokszínű, szép nőről van szó, akiről információnk szerint ezek az első meztelen videókockák.

Elsősorban sorozatokban tűnt fel eddig, a szakértők leginkább a Birds of Prey című sorozatból ismerhetik, bár feltehetően ők vannak kevesebben. Azt is tudjuk, nem ez volt számára a legnagyobb dobás, de reméljük, az még hátra van, mert sportosan vékony testét szívesen néznénk gyakrabban is a képernyőn.

süti beállítások módosítása