Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 évesA belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Az argentin származású hölgyet már egyszer láthattátok nálunk, mai szereplése viszont nagyon friss, hiszen utolsó filmjéről van szó, ahol testét sem rejtegeti. A részlet ugyan nem túl hosszú, de a két jelenet után senki sem kételkedhet, a spanyol rendezők elég jó kínálatból válogathatnak.
A film - rendezője a francia Philippe Le Guay - egyébként a 60-as években játszódik, bár nem az erotikus jelenetek miatt érdekes, de francia készítésű, szóval akár érdekes is lehet. Akik szeretik Fabrice Luchini játékát, azoknak biztosan bejön. A többiek meg legalább Nataliat figyelhetik.
Az egyik legjobb nő az amerikai tömegfilmiparban, pedig sokszor kemény bírálatokat kap munkája. Jó volna már látni egyszer igazán meztelenül a vásznon, de valahogy nem jön össze. Az utolsó vígjátékában viszont jól teljesít, s talán azt sem bánjuk, hogy még mindig maradt rajta ruha!
Julio Medem egyik klasszikusából következnek részletek. Aki ismeri a spanyol rendező munkásságát azt tudja, mindig központi téma bennünk a szexualitás. Ebben nagysikerű darabban is, ami nem meglepő, hiszen egy remek alkotóról van szó. Nem készít ugyan sok mozit, de ha már valamibe belekezd, annak van mondanivalója, ez pedig manapság nagy dolognak számít.
A mostani főhősnő egyik kedvelt szereplője, hiszen három közös filmjük volt, amelynek Emma nagyon sokat köszönhet. Amúgy is remek színésznőről van szó, aki nagy tehetséggel formálja meg a drámai figurákat. A hölgy egyébként két gyermek édesanyja, s nem mellesleg sorozatokban is fel szokott tűnni.
Most viszont megnézhetjük, hogyan nézett ki pályafutása csúcsán, amikor 29 éves volt. Azt hiszem sokaknak lesz ismerős az arca, mert egy karakteres hölgyről van szó, s a teste sem mondható rossznak.