Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Maria Birta Bjarnadóttir - Svartur á leik (2012)

| Címkék: szex meztelen mellek izlandi full frontal | 2013.02.19. 18:48

Az izlandi szépségek is terítékre kerülnek, a mai szereplőnk nem is kevés férfinéző szívét dobogtatta meg domborulataival, amelyet ebben a tavalyi filmben viszonylag magas arányban elénk tár. Sőt, amint azt megtudtuk, az elmúlt vasárnap a moziban nyújtott alakításával a szigetország film és televíziós díját is elnyerte.

birta_maria.jpg
Az Óskar Thór Axelsson által jegyzett alkotás egyébként tényleg érdekes kikapcsolódást nyújt, és akinek módja van rá, nézze meg, mert megtudja, Európa nyugati csücskén milyen módon képzelik el az izgalmas thrillert.


A színésznőről az izlandi nyelv okozta gondok miatt nem tudunk milliónyi információ közül keresgélni, de azt megtudtuk, nehéz volt megszoknia a dohányzást, mert nem bírja a füstöt, sőt, a piercingekkel is meg kellett küzdenie. Mindenesetre az átalakulással mindenki meg volt elégedve, nem is véletlenül, hiszen a szerepében, ahogy ebben a jelenetben is, nagyon hitelesen alakít, domborít.

Marie-Ange Casta - Mineurs 27 (2011)

| Címkék: francia szex meztelen mellek marie ange casta | 2013.02.13. 16:49

Az elején leszögezhetem, nem véletlen a vezetéknév, a mai szereplőnk a modellként és színésznőként is sikeres Laetitia tizenkét évvel fiatalabb húga, aki nővéréhez hasonlóan gyönyörű testtel dicsekedhet. Sőt, mint a most bemutatásra kerülő első filmszerepéből kiderül, hasonlóan áll annak rejtegetéséhez is.

casta_marie_ange.jpg
Az idősebb Casta lány ugyanis nem ijedt meg egy kis meztelenkedéstől, és pályafutása során elég merész erotikus jeleneteket is vállalt, és a 2009-ben a modellszakmába betörő kisebb lány is megmutatta magát. Ha pedig már belekezdett, akkor ki is tett magáért, persze híresebb nővérét még korántsem sikerült utolérnie.

A már 23 éves színésznő egyébként nem egy kis ártatlan bárány, de francia létére ezt nem is vártuk egy olyan hölgytől, aki szerepelt már címlapokon, és nagyon pontosan tudja, miként adja el testi adottságait a Mangonak, Reeboknak, vagy éppen a Vichynek. Egyébként a kifutókon, vagy éppen a fényképezők előtti tetszelgés mellett divattervezést is tanult, de feltehetően az elkövetkező években inkább a mozivásznon és reklámokban találkozunk majd vele, és nagy valószínűséggel még ennél is kevesebb holmi lesz rajta.

Olivia Harris - The Playroom (2012)

| Címkék: amerikai szex meztelen vetkőzés mellek olivia harris | 2013.01.31. 10:02

A legnagyobb filmes adatbázis szerint a fiatal lány első mozijáról van szó, amely ugyan tavaly áprilisban már a Tribeca fesztiválon bemutatásra került, de a mozikba csak idén jutott el. Éppen ezért nincs is túl sok információnk róla, annyi viszont bizonyos, a hetvenes években játszódó történetről van szó.

harris_olivia.jpg
Julia Dyer filmjében remek színészek bukkannak fel, hiszen Molly Parker vagy A hallgatás törvényéért korábban Oscarra is jelölt John Hawkes biztosítékot jelentenek.

A mai szereplőnkről pedig csak annyit, hogy a nagyon realisztikus jelenetben ugyan nem mutat meg annyit, mint az első másodpercek után várható, de azt is tudni kell róla, a színészkedés mellett zeneileg is tehetséges. Sőt, könnyen elképzelhető, hogy ezen a téren komolyabb sikerek rejlenek számára, mint a filmvásznon.

Erin Marie Hogan - Hold Your Breath (2012)

| Címkék: amerikai szex meztelen vetkőzés mellek erin marie hogan | 2013.01.29. 18:37

Az eredetinek nem nevezhető horror egyik jelenetével szórakoztatunk ma benneteket, amelyben a 27 éves színésznő mutatkozik be. Leginkább a Paranormális jelenségekből emlékezhettek rá, emellett rengeteg kisebb, elsősorban rövidfilmes szerep van a St. Loius-i lány mögött.

hogan_erin_marie.jpg
Ezek persze még korántsem hoztak túl nagy sikert, de azért igyekszik, és mindenképp nemes gesztus, hogy a kábítószeresek leszokását ösztönző videóját is megtalálhatjuk a világhálón. Emellett az ügyes kereső azt is megtudhatja róla, hogy amikor hazatér, egy kis szusit és pizzát is szeret elfogyasztani.

A filmről pedig annyit, hogy bár a zeneileg nagyon tehetséges, Natashát megformáló mai szereplőnk mellett az ugyancsak szépséges Katrina Bowden is emeli a látványélményt, őt most sem csodálhatjuk meg ruha nélkül. Kapunk néhány sablonos jelenetsort, meg a szokásos fiatalos rettegést. A hangulat állítólag jó volt a forgatáson, de Jared Cohn filmje nem hozta meg a Missouriból származó lánynak az áttörést.

süti beállítások módosítása