Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Marla Malcolm – Hijacked (2012)

| Címkék: amerikai szex meztelen lovaglás mellek marla malcolm | 2013.01.13. 13:28

A szőke szépség nem egy ismert színésznő, de tavalyi meztelenkedése sokak figyelmét felkeltette, hiszen remek adottságokkal rendelkezik. Igaz, ezt már korábban is bizonyította, hiszen 2005-ben és 2007-ben is szerepelt meztelen jelenetben, de ez, úgy gondoljuk, jobban sikerült, mint a 2001-es Maniac vagy a Blood Car filmekben nyújtott pucérság. Előbbiben ugyan nagyobb színészi szerepet kapott.

malcolm_marla.jpg
Egyébként is, a felvétel minőségi, hiszen ebben, a közel sem színvonalas filmben ott van a jobb napokat látott Vinnie Jones, de ennek ellenére nem kapunk a filmtől semmit. Persze ez így nem teljesen igaz, hiszen Brandon Nutt rendező legalább ezt a jelenetet benne hagyta a termékben, így most van miről írnunk.

Az már csak kellemetlen részlet, hogy a csinos hölgy a filmbeli Taylorként nem kap túl nagy szerepet, ugyanis végeznek vele, de ha nagyképűen úgy fogalmazunk, hogy láttuk a lényeget, akkor talán nem járunk messze a valóságtól.

Olivia Andrup - Irvine Welsh's Ecstasy (2011)

| Címkék: szex kanadai meztelen lovaglás hátulról mellek olivia andrup | 2013.01.01. 10:19

A most bemutatásra kerülő filmrészlet a kanadai Olivia első moziszerepe, de úgy tűnik, nem ijedt meg a skót író novellájának adaptációjától, amely nem mentes a szélsőségtől. Aki látta a Trainspottingot, amit Danny Boyle rendezett, az tudja, miről beszélek, hiszen az is Irvine Welsh műve alapján készült.

andrup_olivia.jpg

Azt azonban előre le kell szögeznem, az Ecstasy közel sem kínál olyan élményt, mint a másfél évtizeddel korábban vetített brit mozi. A hölgyek ugyanakkor csinosak, hiszen a torontói Rob Heydon filmjében Kristin Kreuk (a Smallville sztrája) is kulcsszerepet játszik. Az ötmillió kanadai dollárból forgatott alkotást még nem vetítik a tájainkon, de nem kell feltétlenül bánnunk.

Aztán ki tudja, hiszen a most látható jelenet nem bizonyul rossznak, főként úgy, hogy egy kezdőt látunk a főszerepben. A kanadai színésznőről egyébként vajmi kevés információ található a világhálón, bár egy rövid interjúból megtudtuk, nagyon örült a szerepnek, és a Trainspottingot is megnézte. A kérdés már csak az, a csinos kanadai lánynak, aki valóban ügyesen domborít, milyen karakterek jutnak majd ezután.

Mélanie Thierry – Largo Winch (2008)

| Címkék: francia szex meztelen lovaglás mellek melanie thierry | 2012.12.03. 21:48

Szeretjük a francia színésznőket, ezt nem titkoljuk. Ugyan történelmileg a magyar-francia kapcsolatok nem a legfelhőtlenebbek, de a gall hölgyeket szívesen mustráljuk. A mai főszereplőnk klasszikus úton került a mozik világába. A modellkarrierjéből adódóan érkeztek kisebb felkérések különböző produkciókba, majd feltűnt Az óceánjáró zongorista legendájában, s bekerült a Largo Winchbe is, amelyet nálunk is sokan néztek.

thierry_melanie.jpg
A folytatásban jött aztán a Babylon A. D., amelyben Vin Diesellel játszott együtt, és bár néhány kritikus nem kímélte a fiatal franciát, azért színészi teljesítményét bizonyítja, hogy színházi és filmbéli alakításaiért is a legnagyobb rangú díjakra jelölték. Előbb a Molière-díjra, majd a legígéretesebb fiatal színésznőnek járó César-díjat haza is vihette.

Egyébként, amikor ez a film moziba került, addigra már anyuka volt, a gyermekének édesapja a szépfiú, Raphael Haroche, ismert francia zenész. Csak érdekességként említeném meg, hogy a Raphaël néven ismert előadó bácsikája az egyik azon kettő ember közül, akik idén fizikai Nobel-díjat kaptak.

Ami pedig a színésznő meztelenkedős pályafutását illeti, legyen elég elöljáróban annyi, hogy lesz még mit mutatnunk, bár a címszereplőt formáló Tomer Sisley-vel közös jelenetük a legjobbak közé tartozik.

Francesca Inaudi – Come trovare nel modo giusto l'uomo sbagliato (2011)

| Címkék: olasz szex meztelen lovaglás vetkőzés mellek francesca inaudi | 2012.06.04. 19:19

Pillanatképek az ágyból. Meghitt szeretkezés, majd reggeli – hogyan együnk az ágyban fekve –, figyelmes férfi el, a kamera hosszan kitart, gyönyörködhetünk a „Meztelen nő a kék ágyon reggelizik” c. kortárs videóművészeti alkotásban, végül hevesen induló szex egy másik férfival. Tessék figyelni az olyan apróságokra is, mint a tetoválások és a rózsaszín dildó.


A film főszereplője Francesca Inaudi, olasz színésznő 1977. december 8-án született a napsütötte – képzavar?! – Toszkánában, Sienában. Tizenhárom évvel ezelőtt diplomázott Milánóban, itt lépett először színpadra, majd 2004-ben lehetőséget kapott az Éjfél után c. romantikus vígjátékban, és azóta rendszeresen feltűnik mozi- és tévéfilmekben, valamint tévéfilmsorozatokban is. Házas, Andrea Gattinoni olasz színész felesége.

inaudi_franceska.jpg

Filmjei: Éjfél után (2004), L'uomo perfetto (2005), A múlt árnyai (2005), N (Io e Napoleone) (2006), Distretto di Polizia (2006-08), Szívügy (2009), Noi credevamo (2010), Femmine contro maschi (2011), Tutti pazzi per amore (2008-12) – a lista értelemszerűen hosszabb.

Tavaly és idén egy-egy olasz énekes videóklipjében is feltűnt, az egyikben főszereplőként.

Mára ennyi.

süti beállítások módosítása