Erotika a filmekben

Abból kifolyólag, hogy az egyik Bond-lány videója nagy érdeklődést váltott ki, következzen most a titokzatos Sévérine. Tehát egy francia hölgyről lesz szó, ami egyben azt is jelenti, többet láthatunk a hétköznapokban Berenice névre hallgató hölgyből, mint angol kolléganőjéből. Bár személy szerint kétségeim vannak, vajon a filmkockákon megvillanó mellek valóban az ő testét ékesítik.

A külföldi szakértők viszont nem feltételeznek dublőrt a francia sorozatban. Egyébként a 33 éves hölgy édesanyja francia, édesapja kmer-kínai, és tudni lehet, eleve művészi pályára készült a tanár és orvos szülők gyermeke. Végül aztán a színészetnél kötött ki, s ahogy az már a galloknál lenni szokott, azért egy kis modellkedés is elfért mindezek mellett.

Hozzá kell tennünk, a Skyfall számára is nagy lehetőség a kitörésre, és Naomie Harrishez hasonlóan ő is igyekszik kihasználni minden bemutatót, hogy a ruhakölteményekben a producerek figyelmét is megragadja. Azt még nem tudhatjuk, mennyire sikerült ebbéli tevékenysége, annyi azonban bizonyos, két évvel ezelőtt Alexiaként mutatott ágyjelenete, ha nem is a legjobb rendezésű, a paróka ellenére elnyeri a férfiak tetszését.

Fel az ágyra, rá a férfira, ruha le. Szép, formás mellek, bájos, kislányos arc – latin szépség.

Diane Fleri 1983. július 13-án született Bretagne-ban, Quimper városában, Franciaországban. Apai ágon olasz, anyai ágon francia származású. Mivel édesapja diplomata, rengeteget utazott gyerekkorában. Nyolc éves koráig Jeruzsálemben éltek, majd az öbölháború idején elköltöztek, és rövid időre Máltán telepedtek le. Ezután Rómában találtak új otthonra, és kilenc éves korától itt nevelkedett. Az egyetemen politológiát tanult, közben egy évet Párizsban töltött, ahol színészetet tanult, és színházban is dolgozott.

Tizenhárom évvel ezelőtt debütált az Így még nem szerettem senkit c. vígjátékban, ezt követően azonban hat éven keresztül nem szerepelt semmilyen filmben. 2005 óta minden évben feltűnik kisebb-nagyobb szerepekben különböző alkotásokban, amelyek kivétel nélkül olasz produkciók. A mozi-, tévéfilmek, valamint tévéfilmsorozatok mellett videoklipben is kapott már lehetőséget.

Filmjei: Így még nem szerettem senkit (1999), Achille e la tartaruga (2005), Árulkodó nyomok (2006), Testvérem egyedüli gyerek (2007), François (2008), Solo un padre (2008), Elit gimi (2008-09), Szerelmes lettem (2009), Gli ultimi del paradiso (2010), Febbre da fieno (2010), L'amore fa male (2011), Posti in piedi in paradiso (2012).

Léa sztriptíztáncosnő. Még akkor is, ha ebből a jelenetből nem derül ki. Szülővárosában, Le Havre-ban él Alzheimer-kóros nagyanyjával, akiről ő gondoskodik, ami teljes napjait kitölti. Pénzhez úgy jut, hogy esténként pincérnőként dolgozik. Párizsba szeretne költözni, patinás egyetemre járni, izgalmasabb életet élni. Az élet úgy hozza, hogy adódik lehetőség – Párizs a kapuban! Csakhogy! Mi legyen a beteg nagymamával? Dugjuk be egy klassz idősek otthonába, ami nagyon drága, nagyi biztosan ellesz ott magának. De honnan szerezzünk akkora összeget, hogy fedezhessük a költségeket? Nosza, álljunk be rúdtánsosnak! Zseniális ötlet! Ennyi a film története, Léa Arnauld-t pedig Anne Azoulay alakítja, aki mellesleg a film forgatókönyvét is írta harmadmagával.

Anne Azoulay, francia színésznő Párizsban született 1978. március 23-án. Színészi – filmes – pályafutását egy tizennégy perces rövidfilmmel kezdte 1995-ben, mely a Les sables címet viselte. Ezt további rövidfilmek, televíziós sorozatok, valamint tévéfilmek követték. Első mozifilmje 1998-ra datálódik.

Néhány filmje: Entre terre et mer (1997), Loin du front (1998), Les semailles et les moissons (2001), La boîte noire (2002), Adieu pays (2003), 3 garçons, 1 fille, 2 mariages (2004), Doktor Nagyfőnök (2005), La forêt du monde (2007), Reporters (2009), Suite parlée (2010), L'exercice de l'État (2011), Léa (2011).

Jelenet és konklúzió. A Léát kóstolgató férfi filmbeli szerepe szerint pincér, neve szokás szerint vesszen a homályos ködbe. Piros bugyihoz szürke zokni, Léa – Anne – pedig sztriptíztáncosnőnek elég vézna, csont és bőr szegény lány. Mindez persze privát vélemény, amelyet most megosztottam veletek. Ízlések és pofonok.

Újabb időutazásban lesz részünk, de most nem repülünk vissza egészen a távoli ókorba, csak éppen „ide”, a közelmúltba, a huszadik század kellős közepére, amikor is lángba borult az egész világ, összecsaptak a fejünk fölött Nyugat és Kelet hatalomtól és egyéb mákonytól megrészegült despotikus uralkodói - Sztálin, Hitler és a többiek.

A történet kábé a szokásos, elcsépelt világháborús sztori: a Harmadik Birodalom megszállta „Fransziaország”-ot, és a szerencsétlen, kiszolgáltatott nép próbál alkalmazkodni a helyzethez – aktuálpolitikát folytat. A helyszín Villeneuve, egy fiktív falu a francia-német határ közelében, a Jura-vidéken. Az aktorok Hortense és Heinrich – gyönyörű párosítás ez a két szép név –, akik hevesen egymásnak esnek a hadászati térképek közepette a kőkemény asztalon, és hitelesebb németet elképzelni sem lehet, mint ezt a szőke Szigfridet, aki kedvére csemegézik a lángvörös hajú, aranykereszttel és egyéb ékszerekkel feldíszített „franszia” femme testéből. Íme, a kulcs a népek közt dúló ellentétre és gyűlöletre, avagy a szerelem és a vágy minden akadályt legyőz.

A klip női szereplője Audrey Fleurot, aki, ha minden igaz, Párizsban született 1977. január 1-jén. (Ennek valószínűsége mindenesetre kétséges, csupán az évszám tűnik biztosnak.) Lyonban végezte el a színészképzőt, majd rövidfilmekkel és televíziós sorozatokkal nyitotta filmes karrierjét. Ezeket tévéfilmekben vállalt kisebb szerepek követték, idővel mozifilmekben is fel-feltünedezett. Filmjei: A birodalom visszavár (2007), Francia új világ (2008), A királynő és a bíboros (2009), és a két legismertebb, az Éjfélkor Párizsban – rendezte Woody Allen – és az Életrevalók, amelyek tavaly kerültek moziba. A filmes szerepek mellett színházi darabokban is fellép, és bár ismeretlen a neve mifelénk, hazájában cseppet sem mellőzött színésznő.

Az Un village français egy 2009 óta sugárzott televíziós sorozat, mely a negyedek évadját futja az egyik francia állami csatornán, Audrey Fleurot pedig, talán a lángvörös haja miatt, Isabelle Huppert-t juttatja eszembe.

A jelenethez: néhány megjegyzés a végére. Tetszenek a vörösre lakkozott körmei a „franszia” kisasszonynak, a negyvenes évekbeli harisnyája a halványrózsaszínű kombinével megbolondítva, a szürke kosztüm és a zöld blúz passzol a kék szeméhez, és egészen vérpezsdítő, ahogy átadja magát a gyűlölt boche-nak.

Utolsó bekezdés gyanánt. Hogy hívják a barbár agresszort, aki örömét leli a művelt francia hölgyben? Richard Sammel. Vive la France!