Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Lake Bell - Kergetjük az amerikai álmot (2010)

| Címkék: amerikai öltözködés mellek lake bell | 2012.01.26. 16:55

Egy csodaszép harmincas színésznő következik, aki New Yorkban született, s egy vallásilag is vegyes családba született. Az apuka zsidó, az anyuka protestáns. Lake filmes karrierje 2002-ben kezdődött, s az elmúlt évtized alatt rengeteg sorozatban tűnt fel, inkább rövidebb ideig tartó sikerrel. Pedig voltak igazán érdekes lehetőségek, amelyekből akár többet is ki lehetett volna hozni

Legemlékezetesebb ezek közül a Surface vagy éppen a Kergetjük az amerikai álmot, amelyből a jelenet is ered. Remek alkat és színésznőként sem rossz, bár a Miss Match, Boston Legal, Csak szexre kellesz mellett többet is ki lehetne belőle hozni.

Főképp akkor, ha tudjuk, már a GQ és a Maxim is készített róla dögös képeket, sőt komoly divatbemutatókon szerepelt. A sokszínűségét az is bizonyítja, hogy két évvel ezelőtt készült Worst Enemy címet kapó rövidfilmjét írta és rendezte is. A bemutatója pedig a Sundance fesztiválon volt. A gyönyörű test ebben az esetben nem egy üres fejecskében tetőzik, szóval érdemes lesz követnünk karrierjének következő állomásait.

Alison Whitney - Bacterium (2006)

| Címkék: amerikai meztelen vetkőzés mellek alison whitney full frontal | 2012.01.21. 22:18

Egy érdekes vetkőzés kerül ma bemutatásra, melyet Brett Piper rendezett. A főszereplő Alison Whitneynek ez volt a bemutatkozása, s mint a példa mutatja, a vetkőzés nem okozott neki komolyabb problémát. Ezt pedig azóta is bizonyítja, hiszen a meztelenség következő munkáiban is előfordul. Olyan filmekben játszott egyébként a Bacterium mellett, mint a Polycarp, Hooking Up vagy a Three Chris's.

Mellesleg egy gyönyörű hölgyről van szó, aki nem csak ruháit tudja ledobni, hanem a színészi játéka sem rossz. Aranyszőke hajú, barna szemű, New York mellől származó lány kevés filmes szerepe mellett a színházban is már bizonyított. Talán még az is elképzelhető, hogy egyszer nagyobb szerepekben is bemutatkozhat.

Hunter Tylo - The Initiation (1984)

| Címkék: amerikai meztelen vetkőzés mellek zuhanyzás hunter tylo full frontal | 2012.01.19. 10:39

Egy szappanoperasztárról lesz szó, akinek elég kalandos és drámai élete van. Az idén immáron ötvenes éveibe lépő Hunter Tylot azt hiszem a legtöbb hölgy olvasóm ismerheti, de férfiak számára sem lehet idegen, hiszen a Gazdagok és szépek Dr. Taylor Hayes Forrestere mindenképp emlékezetes a végtelen amerikai szappanoperából.

A július 3-án tehát kerek születésnapot ünneplő félig indián gyökerekkel rendelkező hölgy egyébként A maharadzsa lánya című tévéfilmben is feltűnt, melyet a hazai csatornák rengetegszer ismételnek. Karrierje elején viszont még korántsem válogathatott a munkákban a dekoratív, mára túlzottan átplasztikázott teremtés, s így rögtön első szerepében meztelenkedésre kényszerült. Ezt nézhetitek meg.



Megmutatta magát teljesen, s igaz szexjelenet nincs, de a nevét is többször változtató Hunternak ez az egyetlen olyan szerepe, ahol megcsodálhatjuk fedetlenül. Ennek oka nem más, mint azok a tévés produkciók, amelyben az erotika nagyon finom fajtáját engedik meg. A nőknek szóló filmek nem a mi műfajunk, főként nem az amerikaiak, de még szerencse, hogy 22 évesen más irányba haladt.

Amúgy jelenleg már harmadik férjét fogyasztja, átélt két családi drámát, melyek közül az egyik nagyon szomorú véget ért. A négy gyermeket világra hozó hölgy korai éveiben egyébként modellként volt ismert, s a teste mind a mai napig irigylésre méltó. A jelenetben persze még bozontosan és kevésbé előkészítve látjuk, s úgy vélem ha ma levetkőzne, ennél jóval erotikusabb részletet is tudnánk mutatni.

Courteney Cox 2. – Dirt: A hetilap (2007/08)

| Címkék: amerikai szex courteney cox | 2012.01.18. 05:05

A mai poszt az előző szerves folytatása, vagyis újfent hódolatunkat tesszük Courteney Coxnál, úgyhogy akinek gondja akad a személyével, csemegézzen addig a többi videó között. A színésznő akkor robbant a köztudatba, amikor bekerült a Jóbarátok c. tv-sorozatba Monica Geller szerepében az amerikai NBC televíziós csatornán. Ennek már nem kevesebb, mint tizennyolc éve. A sorozat tíz éven át kitartóan futott megszakítás nélkül, hogy végül kifulladjon, mint egy maratoni hosszútávfutó. (Egy kis apróság: ekkoriban - 1989-től hat éven keresztül - Michael Keaton és ő egy párt alkottak.)

A sikeres sorozatnak köszönhetően Courteney egyéb szerepeket is megkapott, és a kezdeti képernyős sikerek után a mozivásznon is megtalálta a helyét. Olyan filmekben vállalt szerepet, mint az Ace Ventura: Állati nyomozó (1994), majd következett Wes Craven legújabb horrorja, a Sikoly (1996), és annak második és harmadik epizódja, a Sikoly 2 (1997) és a Sikoly 3 (2000). E film forgatásán ismerkedett meg David Arquette-tel, az Arquette-színészdinasztia férfitagjával, akivel 1999-ben össze is házasodott, valamint kislányuk született 2004-ben.



A Sikoly-széria után csendesebb évek következtek. A Jóbarátok lecsengett, és a mozikban futó filmjei mind visszhang nélkül maradtak. Játszott a 2004-es November, vagy az egy évvel később forgatott Csontdaráló c. filmekben is, majd visszatért a tévék képernyőire két szezon erejéig a Dirt: A hetilap c. sorozattal, amelyről az előző bejegyzésben olvashattatok. A sikertelen - két évad sikertelenséget jelent? - sorozat után viszont, úgy látszik, másodvirágzását éli a 2009-ben indított Született szinglikkel (Cougar Town). A harmadik szezonját kezdő vígjátéksorozatban Courteney mára szinte önmagát alakíthatja, egy negyvenes éveiben járó elvált asszonyt és anyát.
A népszerű sorozat mellett folytatódott egy régi sikersztorija, a Sikoly 4-gyel ismét szerepelhetett a mozivásznon is.
Ami a magánéletét illeti. David Arquette nemrég beismerte egy interjúban, hogy megcsalta a feleségét, így a házaspár különvált, bár hivatalosan még férj és feleség - Courteney-ra egyébként jellemző, hogy a kapcsolatai hosszabb ideig tartanak, ritkán cseréli le a férfiakat. A válás azonban elkerülhetetlennek tűnik.
A videóhoz pedig csak annyit fűznék hozzá, hogy az előzőhöz hasonlóan Josh Stewart a partnere, és ezenkívül csodáljátok meg Courteney hatalmas kebleit is a képen.

süti beállítások módosítása